Egy izgalmas és hajtós meccs után, nehéz gyorsan és újra felpörögni. 10 percünk volt, hogy a második meccs kezdetére készen álljunk.
Az hamar kiderült, hogy ellenfelünk jelenleg jobb nálunk, de az első félidőben még tudtuk a saját játékunkat is tartani.
A végére teljesen elfáradtunk fejben és testben is.
Az edzéseken lesz mit gyakorolni, illetve fizikálisan is fejlődni kell, hogy tovább bírjuk a futást, a koncentrációt.
Mind a két meccset nézve, gratulálok a csapatnak, sikeres délután volt, sokat fejlődtünk!
Elkezdte a bajnokságot az U12/B csapatunk, rögtön egy izgalmas mérkőzést sikerült játszani.
Az első negyedben meg voltunk szeppenve kicsit, nehezen találtuk a ritmust.
A második negyedtől, mi irányítottuk a meccset, sajnos a hátrányt végül nem sikerült ledolgozni.
Kiemelkedő volt a védekezésünk, kellően agresszívak voltunk, sok labdát tudtunk szerezni.
Támadásban bátrak voltunk, sajnos a dobások többsége pontatlan volt és gyakorlatilag ez okozta a vesztünket.
Bíztató kezdés volt, mindent megycsináltunk amit kértem.
Gratulálok a csapatnak!